• Egy saját kis kert – sokaknak magas szintű életminőséget és ideális visszavonulási helyet jelent. Ezért nem is csodálható, hogy a kerti munka a németek legkedveltebb hobbijai egyikének számít. Azonban paradox módon, még ennek a zöld iránti egyértelmű szeretetnek ellenére is, ez az elkötelezettség csak az idejüket intenzíven ezzel töltő kertészkedőkre szűkül le. A megoldás mindazoknak, akik gombnyomásra megvalósuló tökéletes kertről álmodnak, az okos kert.

  • A napsugárzás erősödik, és a hó is már rég elbúcsúzott, a kert pedig ébredezik téli álmából. Tavaszodik, Önnek pedig itt az ideje, hogy kerti gépeit előkészítse az elkövetkező hetekre. Miközben Önnek a hómarók és hótolók szolgálatot teljesítettek, a fűnyírókat, sövényvágó ollókat és társait elő kell készíteni az esedékes feladatokra. Megmutatjuk most Önnek, hogy mire is kell odafigyelnie.

  • Jó kezdet a kerti szezonhoz

    A meteorológiai tavasz beköszöntével eljött az ideje, hogy kertjét felébressze a téli álomból. A nappalok és az éjszakák egyre melegebbek és az első virágok is kihajtanak. Aki nyárra egy szép kertet, különösen szép füvet szeretne, annak már most gondolnia kell a helyes gyepápolásra.

    Összegyűjtöttünk néhány tippet, aminek segítségével szebbé varázsolhatja a füvet.

     

  • A motoros fűrészek ABC-je – javaslatok a láncfűrésszel végzett helyes munkához

    Újból divat lett önállóan tüzelőfát vágni az erdőből. De más munkáknál is szükség van a vastag faágak lefűrészelésére, a burjánzó bozót kiirtására vagy a korhadt fák kivágására - mindezeknél nélkülözhetetlen munkaeszköz a motoros fűrész. A motoros fűrész használatát meg kell tanulni: Hogyan kell helyesen kezdeni? Hol álljak vágás közben? Hogyan kell a fűrészt karbantartani, gondozni? A motoros fűrészek ABC-je jól áttekinthetően foglalja össze, hogy mire kell figyelni.

  • Legyen az kerti szivattyú, házi vízmű vagy búvárszivattyú – nálunk mindenből a legjobbat találja

    Különböző szivattyúkat ajánlunk a víz házba vagy kertbe vezetéséhez. Kényelmesen öntözhet a kertben az esővízgyűjtő tartályból származó vízzel, de éppúgy használhatja az esővizet a mosógépbe vagy a WC öblítésére. Hogy melyik szivattyú felel meg legjobban az igényeknek?

  • Tíz szerencsés pályázó az AL-KO Jet 4000/3 Premium kerti szivattyút  tesztelte a saját kertjében, az összeszerelésétől és beüzemeltetésétől kezdve a különböző szállítási kapacitásain át egészen a szűrő tisztításáig. Ennek a  kerti szivattyúnak a könnyű összeszerelése, magas nyomóteljesítménye, alacsony villamosenergia-fogyasztása valamint halk működésmódja sok pontot szerzett más gyártók modelljeivel szemben. Olvassa el a teszt összefoglalóját  és nézze meg a gyakorlati vizsga néhány képét is.

  • 2017-től a fűnyírás az AL-KO-nál már okos telefonról is lehetséges

    A kertészkedést kedvelők közül sokan régóta álmodoznak kertjük gombnyomásra történő ápolásáról. A fűnyírórobotokkal, öntöző- és tápoldatozó rendszerekkel, valamint számos további eszközzel máris sok ilyen termék létezik – viszont idáig hiányzott a kerti gépek intelligens hálózatba kapcsolása. Ezért az AL-KO egy német  partnerrel közösen egy olyan rendszer kialakításán dolgozik az intelligens otthonok terén, mely a kertekben  levő gépeket intelligensen összeköti egymással, és így megvalósíthatóvá teszi az „okos kertet”.

  • 9 dolog, amelyre a fűnyírórobot vásárlásakor figyelni kell

    Ön kényelmesen ül a karosszékben, közben a robot magától lenyírja a füvet: Sokáig csak álmodtak erről a hobbikertészek, mostanra pedig a fűnyíró robot kitalálásával valósággá vált. Fűnyíró robot minden barkácsáruházban kapható. De mire kell figyelni a kiválasztásakor és a vásárlásakor?

  • Gondozott gyep, sok munka nélkül; ugyan kinek is ne tetszene ez. Íme, egy korszerű fűnyírórobot, mely a gyepet kíméletesen, önállóan nyírja. Egy ilyen gép gond nélkül tér ki a nagyobb akadályok elől, és a feltöltéséért önállóan megy a töltőállomásra. Egy fűnyírórobot azonban még más kiegészítő funkciót is tartalmaz.

  • Meglepő, hogy mennyi erőt és energiát képes 36 Volt és 4 Amperóra (Ah) nyújtani. Az pedig, hogy egy EnergyFlex akkuval berendezések egész sorát működtethetjük rendkívül praktikus is.